1982. november 6.

Az előző, 1972. szeptember 1.-i menetrend óta volt néhány változás a város tömegközlekedésében, erről sajnos hivatalos információ nem áll rendelkezésemre. Néhány foszlány az emlékeimből:

  • a kertvárosi Groznij-lakótelep megépítése előtt a járatok csak a Néphadsereg úton közlekedtek, mint az 1972-es menetrendben;
  • a 6-os járat is az 1972-es menetrend szerinti útvonalon közlekedett;
  • volt 8-as jelű járat, amely Felsőgalla és Síkvölgy között közlekedett. Ennek volt egy 8A változata, mely Bányaforgalmi irodától járt Síkvölgyre, és volt egy 8Y is amely csak Környebányáig járt, de az indulási helyre nem emlékszem (Felsőgalla, vagy Bányaforgalmi iroda);
  • a 9-es járatra nem emlékszem, valószínűleg azt időközben megszüntették.
  • a 11-es emlékeim szerint már csak Újváros és a Szanatórium között közlekedett;
  • volt 12-es járat is Kertváros és Újváros között, Dózsakert és az Ifjúmunkás út érintésével, aminek volt egy 12Y jelű betétjárata is hasonló útvonalon, de Ipartelepek végállomással;
  • a 16-os járat a Bányaforgalmi iroda és Dózsakert között járt hurokjáratként (ebben a menetrendben ebből lett az 1A járat!)
  • volt 18-as járat, mely Sárberek és Dózsakert között közlekedett a Centrum Áruház érintésével, dupla hurokjáratként.

A változásokhoz hozzátartozik még, hogy, időközben megépült az Újvárost az Óvárossal összekapcsoló Összekötő út Sárberek mellett, mely az egyik központi buszközlekedési úttá vált az idők folyamán.

 

Remélhetőleg mihamarabb erről az időszakról is részletes menetrend áll majd rendelkezésemre...

 

1 - 1A - 1Y - 2 - 3 - 3A - 4/104 - 4G - 4V - 4Y - 5 - 6/106 - 7 - 10 - 11 - 13 - 13Y - 14 - 15/115 - 17 - 19/119 - 20 - 24/124 - 25 - 25Y

 

1

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Felső vasútállomás 28
1 Szabadság tér 27
2 Bisztró 26
3 Csarnok utca 25
4 Egység utca 24
6 Bányaforgalmi iroda 22
8 Újtemető 20
10 Sportpálya 18
12 Ótemető 16
14 Eötvös utca 14
16 Vágóhíd 12
17 Rozmaring vendéglő 11
18 Kirendeltség 10
20 Bajcsy-Zsilinszky utca 8
21 Madách utca 7
- II. Kórház 5
- MEZŐKER 4
- KOMBER 3
- Keverőüzem 1
22 Réti utca 0

Felső vasútállomás — Réti utca

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Baross Gábor utca – Bányász körtér – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Dózsa György út – Bajcsy Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Semmelweis utca – Fő út – Bányász körtér – Baross Gábor utca – Széchenyi utca – Felső vasútállomás

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3  50   
4  10   20   50   10   30   40 
5  10   20   50   10   30   40 
6  10   20   50   10   30   40 
7  10   20   40   50   10   30   40 
8  10   20   40   50   00   10   30   40 
9  10   20   40   50   00   10   30   40 
10  10   20   40   50   00   10   30   40 
11  10   20   40   50   00   10   30   40 
12  10   20   40   50   00   10   30   40 
13  10   20   40   50   00   10   30   40 
14  10   20   40   50   00   10   30   40 
15  10   20   40   50   00   10   30   40 
16  10   20   40   50   00   10   30   40 
17  10   20   40   50   00   10   30   40 
18  10   20   40   50   00   10   30   40 
19  10   20   40   50   00   10   30   40 
20  10   20   50   00   10   30   40 
21  10   20   50   10   30   40 
22  10   20   10   40 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

1A

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Bányaforgalmi iroda 20
1 Újtemető 19
3 Sportpálya 18
5 Ótemető 16
7 Eötvös utca 14
9 Vágóhíd 12
10 Rozmaring vendéglő 11
11 Kirendeltség 10
13 Bajcsy-Zsilinszky utca 8
14 Madách utca 7
- II. Kórház 5
- MEZŐKER 4
- KOMBER 3
- Keverőüzem 1
15 Réti utca 0

Bányaforgalmi iroda — Réti utca

Útvonal: Bányaforgalmi iroda – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Dózsa György út – Bajcsy Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Semmelweis utca – Fő út – Bányaforgalmi iroda

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    25   55 
5  12   37   42   57   10   25   50   55 
6  12   37   42   57   10   25   50   55 
7  12   37   42   57   10   25   50   55 
8  02   32   37   57   10   15   45   50 
9  02   32   37   57   10   15   45   50 
10  02   32   37   57   10   15   45   50 
11  02   32   37   57   10   15   45   50 
12  02   32   37   42   57   10   15   45   50   55 
13  02   12   32   42   15   25   45   55 
14  02   12   32   42   15   25   45   55 
15  02   12   32   42   15   25   45   55 
16  02   12   32   42   15   25   45   55 
17  02   12   32   42   15   25   45   55 
18  02   32   15   45 
19  02   37   57   15   50 
20  37   57   15   50 
21  37   57   15   50 
22  37   15 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

1Y

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Felső vasútállomás 32
1 Szabadság tér 31
2 Bisztró 30
3 Csarnok utca 29
4 Egység utca 28
6 Bányaforgalmi iroda 26
8 Újtemető 24
10 Sportpálya 22
12 Ótemető 20
14 Eötvös utca 18
16 Vágóhíd 16
17 Rozmaring vendéglő 15
18 Kirendeltség 14
20 Bajcsy-Zsilinszky utca 12
21 Madách utca 11
22 Réti utca 10
23 Keverőtelep 9
25 KOMBER 7
26 MEZŐKER 6
29 Alsó vasútállomás 3
31 Gerecse szálló 1
32 Újváros autóbusz állomás 0

Bányász forduló — Újváros, végállomás (gyorsjárat)

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Baross Gábor utca – Bányász körtér – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Bajcsy Zsilinszky utca – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Győri út – Újváros autóbusz állomás

 

Óra Perc
oda vissza
0    15 
1    
2    
3    
4    
5    
6    
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13    
14    
15    
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    
23  20   35 

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

2

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Felső vasútállomás 26
1 Szabadság tér 25
2 Bisztró 24
- Deák Ferenc utca 23
4 Bányaipari Kollégium 22
6 Hármashíd 20
8 Bányatröszt 18
9 Népház 17
10 Sportpálya 16
12 Ótemető 14
14 Eötvös utca 12
16 Vágóhíd 10
17 Rozmaring vendéglő 9
18 Kirendeltség 8
20 Puskin Művelődési Ház 6
22 Kertvárosi elágazás 4
24 II. Erőmű 2
26 II. Erőmű forduló 0

Felső vasútállomás — II. Erőmű forduló

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Gábor Áron utca / Deák Ferenc utca – Tatai utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki út – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Gellért tér – Dankó utca – Környei út – II. Erőmű forduló

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  40   50   25   50   55 
5  10   20   25   40   50   20   25   50   55 
6  10   20   40   50   20   25   50   55 
7  10   20   40   50   20   25   50   55 
8  10   20   40   50   20   25   50   55 
9  10   20   40   50   20   25   50   55 
10  10   20   40   50   20   25   50   55 
11  10   20   40   50   20   25   50   55 
12  10   20   40   50   20   25   50   55 
13  10   20   25   40   50   20   25   40   55 
14  10   20   40   50   10   25   35   50   55 
15  10   20   40   50   20   25   50   55 
16  10   20   40   50   20   25   50   55 
17  10   20   40   50   20   25   50   55 
18  10   20   40   50   20   25   50   55 
19  10   20   40   50   20   25   50   55 
20  10   20   40   50   20   25   50   55 
21  10   20   40   50   20   25   55 
22  20   10   25 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

3

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 36
1 Hétvezér étterem 35
2 OFOTÉRT 34
4 Centrum Áruház 32
6 Mártírok útja 30
7 Ifjúmunkás út 29
9 József Attila Kultúrház 27
10 AFIT 26
12 KIMÉV 24
14 Hármashíd 22
15 Bányatröszt 21
17 Népház 19
18 Sportpálya 18
20 Ótemető 16
22 Károlyi sarok 14
23 Sárberek bejárati út 13
25 V. sz. iskola 11
27 Népköztársaság út 9
28 Vasúti felüljáró 8
- MEZŐKER 6
- KOMBER 4
- Keverőüzem 3
- Réti utca 2
30 II. sz. Kórház 0

Újváros autóbusz állomás — II. sz. Kórház — Újváros autóbusz állomás

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki utca – Ságvári Endre út – Összekötő út – Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Dózsa György út – Réti utca – Erdész utca – Dózsa György út – Felszabadulás tér – Népköztársaság útja – Összekötő út – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki utca – Vértanúk tere – Táncsics Mihály utca – Mártírok útja – Felszabadulás tér – Komáromi utca – Újváros autóbusz állomás

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  50   52 
5  05   20   35   50   07   22   37   52 
6  10   20   35   50   07   19   43   52 
7  05   20   50   07   22   37   52 
8  20   50   22   52 
9  20   50   22   52 
10  20   50   22   52 
11  20   50   22   52 
12  20   50   22   52 
13  05   20   35   50   22   37   52 
14  05   20   35   50   07   22   37   52 
15  05   20   35   50   12   25   39   52 
16  05   20   53   07   22   37   52 
17  23   53   22   52 
18  23   53   22   52 
19  23   53   22   52 
20  23   53   22   52 
21  23   43   22   52 
22  20   12 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

3A

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 20
1 Hétvezér étterem 19
2 OFOTÉRT 18
4 Centrum Áruház 16
6 Mártírok útja 14
7 Ifjúmunkás út 13
9 József Attila Kultúrház 11
10 AFIT 10
12 KIMÉV 8
14 Hármashíd 6
15 Bányatröszt 5
17 Népház 3
19 Újtemető 1
20 Bányaforgalmi iroda 0

Újváros autóbusz állomás — Bányaforgalmi iroda

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki utca – Semmelweis utca – Fő utca – Bányaforgalmi iroda

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5    
6  15   
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13    
14    
15    32 
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

4

Térkép megjelenítése

Idő
oda

4
Megálló Idő
vissza

104
0 Felső vasútállomás 27
1 Szabadság tér 26
2 Bisztró 25
3 Csarnok utca 24
5 Egység utca 22
6 Bányaforgalmi iroda 21
8 Újtemető 19
9 Sportpálya 18
10 Ótemető 17
11 Eötvös utca 16
12 Vágóhíd 15
13 Rozmaring vendéglő 14
14 Kirendeltség 13
16 Puskin Művelődési Ház 11
18 Kertvárosi elágazás 9
20 Kertváros alsó 7
21 Kertváros lakótelep ABC 6
22 Kertváros lakótelep forduló 5
23 Kertváros, Május 1. út 4
24 Kertváros iskola 3
25 Kertváros, Néphadsereg utca 2
26 Zalka Máté utca 1
27 Kertváros végállomás 0

Felső vasútállomás — Kertváros végállomás

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Szabadság tér – Baross Gábor utca – Bányász körtér – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Gellért tér – Dankó utca – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg utca – Kertváros végállomás

A járatok Felső vasútállomástól indulva 4-es, Kertváros végállomástól indulva 104-es számozással közlekedtek, hogy a Kertváros lakótelepi betérésnél meg lehessen különböztetni, melyik busz milyen irányban közlekedik.

 

Óra Perc
oda vissza
0  10   
1    
2    
3    
4  30   00   30 
5  00   30   00   30 
6  00   30   00   30 
7  00   30   00   30 
8  00   30   00   30 
9  00   30   00   30 
10  00   30   00   30 
11  00   30   00   30 
12  00   30   00   30 
13  00   15   30   45   00   30 
14  00   15   30   45   00   30 
15  00   15   30   45   00   30 
16  00   30   00   30 
17  00   30   00   30 
18  00   30   00   30 
19  00   30   00   30 
20  00   30   00   30 
21  00   30   00   30 
22  00   20   40   00   30 
23  00   30 

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

4G

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 - Felső vasútállomás 25
1 - Szabadság tér 24
2 - Bisztró 23
3 - Csarnok utca 22
5 - Egység utca 20
6 0 Bányaforgalmi iroda 19
8 2 Újtemető 17
9 3 Sportpálya 16
10 4 Ótemető 15
11 5 Eötvös utca 14
12 6 Vágóhíd 13
13 7 Rozmaring vendéglő 12
14 8 Kirendeltség 11
16 10 Puskin Művelődési Ház 9
18 12 Kertvárosi elágazás 7
20 14 Kertváros alsó 5
21 15 Kertváros, Május 1. út 4
22 16 Kertváros iskola 3
23 17 Kertváros, Néphadsereg utca 2
24 18 Zalka Máté utca 1
25 19 Kertváros végállomás 0


Az aláhúzással és dőlttel jelölt járatok a Bányaforgalmi iroda és Kertváros végállomás között közlekedtek.

Felső vasútállomás — Kertváros végállomás

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Szabadság tér – Baross Gábor utca – Bányász körtér – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Gellért tér – Dankó utca – Néphadsereg utca – Kertváros végállomás

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    45 
5  15   45   15   45 
6  15   45   15   45 
7  15   45   15 
8    
9    
10    
11    
12    45 
13    15   45 
14  00   30   15   45 
15  00   30   15 
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

4V

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 II. sz. Erőmű forduló 11
2 II. sz. Erőmű 9
6 Kertváros alsó 5
7 Kertváros, Május 1. út 4
8 Kertváros iskola 3
9 Kertváros, Néphadsereg utca 2
10 Zalka Máté utca 1
11 Kertváros végállomás 0

II. sz. Erőmű forduló — Kertváros végállomás

Útvonal: II. sz. Erőmű forduló – Környei út – Néphadsereg utca – Kertváros végállomás

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5    25 
6  10   
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13    35 
14  10   43   
15    
16    
17    
18    
19    
20    
21    30 
22  10   
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

4Y

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Bányaforgalmi iroda 16
2 Újtemető 14
3 Sportpálya 13
4 Ótemető 12
5 Eötvös utca 11
6 Vágóhíd 10
7 Rozmaring vendéglő 8
8 Kirendeltség 8
10 Puskin Művelődési Ház 6
12 Kertvárosi elágazás 4
14 Kertváros alsó 2
15 Kertváros lakótelep ABC 1
16 Kertváros lakótelep forduló 0

Bányaforgalmi iroda — Kertváros lakótelep forduló

Útvonal: Bányaforgalmi iroda – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Gellért tér – Dankó utca – Néphadsereg utca – Élmunkás utca – Kertváros lakótelep forduló

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    50 
5  35   55   00   20 
6  25   55   00   20   50 
7    20 
8    
9    
10    
11    
12    
13    
14    
15    
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

5

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 22
1 Hétvezér étterem 21
2 OFOTÉRT 20
4 Centrum Áruház 87
6 Mártírok útja 16
7 Ifjúmunkás út 15
9 József Attila Kultúrház 13
11 VOLÁN 11
12 Bányász Bisztró 10
14 Középső vá. 8
16 Hármashíd 6
17 Bányatröszt 5
19 Népház 3
21 Újtemető 1
22 Bányaforgalmi iroda 0

Újváros autóbusz állomás — Bányaforgalmi iroda

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Csaba utca – Ady Endre utca – Mátyás király utca – Aradi utca – Vértanúk tere – Tóth Bucsoki utca – Semmelweis utca – Fő út – Bányaforgalmi iroda

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  00   32   52   28   58 
5  12   15   32   45   52   08   28   48 
6  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
7  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
8  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
9  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
10  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
11  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
12  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
13  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
14  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
15  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
16  12   15   32   45   52   08   25   28   48   55 
17  12   15   32   45   57   08   25   28   48   55 
18  15   27   45   57   08   25   33   55 
19  15   27   45   57   03   25   33   55 
20  15   27   45   57   03   25   33   55 
21  15   27   45   03   25   33   55 
22    03   25   40 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

6

Térkép megjelenítése

Idő
oda

6
Megálló Idő
vissza

106
0 Újváros autóbusz állomás 61
1 Gerecse 60
3 Alsó vasútállomás 58
5 MEZŐKER 56
6 KOMBER 55
8 Keverőtelep 53
9 Réti utca 53
10 Madách utca 51
11 Bajcsy-Zsilinszky utca 50
12 Kirendeltség 49
22 Síkvölgyi szanatórium 39
23 Horgásztanya 38
28 Környebánya 33
32 Acélárugyár 29
42 Bányaforgalmi iroda 19
43 Újtemető 18
45 Sportpálya 16
47 Ótemető 14
49 Károlyi sarok 12
50 Sárberek bejárati út 11
52 V. sz. iskola 9
54 Ifjúmunkás út 7
55 Mártírok útja 6
57 Centrum Áruház 4
59 OFOTÉRT 2
60 Hétvezér étterem 1
61 Újváros autóbusz állomás 0

 

Újváros autóbusz állomás — Síkvölgy — Környebánya — Újváros autóbusz állomás

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Erdész utca – Réti utca – Dózsa György út – Bajcsy-Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Síkvölgyi utca – Környebánya – Síkvölgy út – Hosszú sor — Bányász körtér — Fő utca — Semmelweis utca — Ságvári Endre út — Összekötő út — Népköztársaság útja — Ifjúmunkás út — Mártírok útja — Felszabadulás tér — Komáromi utca — Újváros autóbusz állomás

A járatok Dózsakert felé indulva 6-os, Óváros felé indulva 106-os számozással közlekedtek.

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  00   30   05 
6  30   05   30 
7  30   30 
8  30   30 
9  30   30 
10  30   30 
11  30   30 
12  30   30 
13  30   10 
14  15   20   30 
15  30   15 
16  00   30 
17  30   00 
18  00   30 
19  30   
20  30   30 
21  00   42   15 
22    
23    

 

 

 

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

7

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 0 Újváros autóbusz állomás 27
1 1 Hétvezér étterem 26
2 2 OFOTÉRT 25
4 4 Centrum Áruház 23
6 6 Mártírok útja 21
7 7 Ifjúmunkás út 20
9 9 József Attila Kultúrház 18
11 11 VOLÁN 16
12 - Bányász Bisztró 15
14 - Középső vá. 13
16 - Hármashíd 11
18 - Bányaipari kollégium 9
19 - Deák Ferenc utca -
20 - Bisztró 7
21 - Szabadság tér 6
23 - Felső vasútállomás 4
25 - Mésztelep ABC 2
27 - Mésztelep végállomás 0


Az aláhúzással és dőlttel jelölt járatok csak a VOLÁN-ig közlekedtek.

Újváros autóbusz állomás — Mésztelep végállomás

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Táncsics Mihály utca – Csaba utca – Ady Endre utca – Mátyás király utca – Aradi utca – Tatai utca – Deák Ferenc utca / Gábor Áron utca – – Baross Gábor utca – Hősök tere – Széchenyi utca – Gyár utca — Mésztelep végállomás

 

Óra Perc
oda vissza
0  30   00   03 
1    
2    
3    
4  42   
5  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
6  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
7  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
8  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
9  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
10  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
11  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
12  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
13  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
14  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
15  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
16  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
17  00   02   22   30   42   03   15   33   35   55 
18  00   12   30   42   03   15   33   45 
19  00   12   30   42   03   15   33   45 
20  00   12   30   42   03   15   33   50 
21  00   12   30   42   03   20   33   50 
22  00   03   20   33 
23  30   

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

10

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomáas 16
1 Gerecse szálló 15
3 Alsó vasútállomás 13
5 MEZŐKER 11
6 KOMBER 10
8 Keverőtelep 8
9 Réti utca 7
10 Madách Imre utca 6
12 Kertvárosi elágazás 4
14 II. sz. Erőmű 2
16 II. sz. Erőmű forduló 0

Újváros autóbusz állomás — II. sz. Erőmű forduló

Útvonal: Újváros, végállomás – Győri út – erdész utca — Réti utca — Dózsa György út – Gellért tér – Dankó utca — Környei út – Környei út forduló

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  00   05   30   35   10   20   40   50 
6  00   05   35   10   20   40   50   55 
7  00   05   30   35   10   20   40   50 
8  00   05   30   35   10   20   40   50 
9  00   05   30   35   10   20   40   50 
10  00   05   30   35   10   20   40   50 
11  00   05   30   35   10   20   40   50 
12  00   05   30   35   10   20   40   50 
13  00   05   30   35   10   20   40   50 
14  00   05   30   35   10   20   40   50 
15  00   05   30   35   10   20   40   50   55 
16  00   05   30   35   10   20   40   50 
17  00   05   30   35   10   20   40   50 
18  00   05   30   35   10   20   40   50 
19  00   05   30   35   10   20   40   50 
20  00   05   30   35   10   20   40   50 
21  00   05   30   35   10   20   40   50 
22  05   07   10 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

11

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros, végállomás 5
5 Újvárosi Szanatórium 0

Újváros autóbusz állomás — Újvárosi Szanatórium

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Szanatóriumi út – Újvárosi Szanatórium

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  52   55   
6  55   05 
7    00   01 
8  10   55   15 
9  55   00 
10  55   00 
11  55   00 
12  55   00 
13  55   00 
14  55   00   00 
15  55   00 
16  55   00 
17  55   00   00 
18  55   00 
19  30   55   00   05   35   36   40 
20  30   35   40 
21  25   30   36   40 
22    
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

13

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomáas 18
1 Hétvezér étterem 17
2 OFOTÉRT 16
4 Centrum Áruház 14
6 Mártírok útja 12
7 Ifjúmunkás út 11
9 Népköztársaság útja 9
11 Vasúti felüljáró 7
13 II. sz. Kórház 5
14 Madách Imre utca 4
16 Kertvárosi elágazás 2
17 Tejüzem 1
18 Ipartelepek 0

Újváros autóbusz állomás — Ipartelepek

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja — Ifjúmunkás út — Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Dózsa György út – Gellért tér – Búzavirág út – Ipartelepek

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  00   30   35   
6  15   05 
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13  30   
14  55   15 
15  20   45   15   40 
16    05 
17    
18    
19    
20    
21  30   
22    15 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

13Y

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomáas 20
1 Hétvezér étterem 19
2 OFOTÉRT 18
4 Centrum Áruház 16
6 Mártírok útja 14
7 Ifjúmunkás út 13
9 Népköztársaság útja 11
11 Vasúti felüljáró 9
13 II. sz. Kórház 7
14 Madách Imre utca 6
16 Kertvárosi elágazás 4
18 II. sz. Erőmű 2
20 II. sz. Erőmű forduló 0

Újváros autóbusz állomás — II. sz. Erőmű forduló

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja — Ifjúmunkás út — Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Dózsa György út – Gellért tér – Környei út – II. sz. Erőmű froduló

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  22   30   43 
6  18   35   10   40   56 
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13  20   
14  22   15   40 
15  35   56 
16    05 
17    
18    
19    
20    
21  20   
22    10 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

14

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Felső vasútállomás 26
1 Szabadság tér 25
2 Bisztró 24
3 Csarnok utca 23
4 Egység utca 22
6 Bányaforgalmi iroda 20
8 Újtemető 18
10 Sportpálya 16
12 Ótemető 14
14 Eötvös utca 12
16 Vágóhíd 10
17 Rozmaring vendéglő 9
18 Kirendeltség 8
20 Puskin Művelődési Ház 6
22 Kertvárosi elágazás 4
24 Tejüzem 2
26 Ipartelepek 0

Felső vasútállomás — Ipartelepek

Útvonal: Felső vasútállomás – Széchenyi utca – Baross Gábor utca – Bányász körtér – Fő út – Semmelweis utca – Ságvári Endre út – Károlyi Mihály utca – Árpád utca – Kossuth Lajos utca – Gellért tér – Dankó utca – Búzavirág út – Ipartelepek

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5  25   
6    
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13    
14    47 
15    
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

15

Térkép megjelenítése

Idő
oda

15
Megálló Idő
vissza

115
0 Újváros autóbusz állomás 30
2 Gerecse szálló 28
4 Alsó vasútállomás 26
6 KOMBER 24
7 MEZŐKER 23
9 Keverőtelep 21
10 Réti utca 20
11 Madách utca 19
12 Bajcsy-Zsilinszky utca 18
14 Kirendeltség 16
15 Rozmaring vendéglő 15
16 Vágóhíd 14
17 Eötvös utca 13
18 Károlyi sarok 12
19 Sárberek bejárati út 11
21 V. sz. iskola 9
23 Ifjúmunkás út 7
24 Mártírok útja 6
26 Centrum Áruház 4
28 OFOTÉRT 2
29 Hétvezér étterem 1
30 Újváros autóbusz állomás 0

Újváros autóbusz állomás — Újváros autóbusz állomás

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Erdész utca – Réti utca – Dózsa György út – Bajcsy-Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Összekötő út – Népköztársaság útja – Ifjúmunkás út – Mártírok útja – Komáromi utca – Újváros autóbusz állomás

A járatok Dózsakert felé 15-ös, az Ifjúmunkás út felé 115-ös számozással közlekedtek.

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  45   35   50 
5  00   15   25   30   45   05   20   35   50 
6  00   15   25   30   45   05   20   35   50 
7  15   25   45   55   05   30 
8  15   25   45   55   00   05   30   35 
9  15   25   45   55   00   05   30   35 
10  15   25   45   55   00   05   30   35 
11  15   25   45   55   00   05   30   35 
12  15   25   45   55   00   05   30   35 
13  15   25   45   55   00   05   30   35   50 
14  00   15   25   30   45   55   05   15   35   40   56 
15  05   25   45   55   05   30   35 
16  15   25   45   55   00   05   30   35 
17  15   25   45   55   00   05   30   35 
18  15   25   45   55   00   05   30   35 
19  15   25   45   55   00   05   30   35 
20  15   25   45   00   05   30 
21  15   25   00   05   30 
22  15   25   35   05   15   30 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

17

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 16
1 Gerecse szálló 15
3 Alsó vasútállomás 13
5 Vasúti felüljáró 11
6 Népköztársaság útja 10
7 V. sz. iskola 9
9 József Attila Kultúrház 7
10 AFIT 6
12 KIMÉV 4
14 Bányagarázs 2
16 Cementgyár 0

Újváros autóbusz állomás — Cementgyár

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Felszabadulás tér – Népköztársaság útja – Március 15. útja – Táncsics Mihály utca – Cementgyári út – Cementgyár

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  50   
5  10   27   42   08   25   28   45 
6  06   07   26   46   00   22   27   43 
7  25   04   43 
8  25   43 
9    
10    
11    
12    
13  05   10   30   50   25   28   48 
14  08   10   17   35   12   23   25   35   53 
15  02   32   20   50 
16  30   48 
17  10   25 
18  02   05   20 
19    
20    
21  15   
22  20   15   50   45 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

19

Térkép megjelenítése

Idő
oda

19
Megálló Idő
vissza

119
0 Újváros autóbusz állomás 21
1 Hétvezér étterem 20
2 OFOTÉRT 19
4 Centrum Áruház 17
6 Vasúti felüljáró 15
8 II. sz. Kórház 13
9 Madách utca 12
11 Kertvárosi elágazás 10
13 Kertváros alsó 8
15 Kertváros lakótelep ABC 6
16 Kertváros lakótelep forduló 5
18 Kertváros, Május 1. utca 3
19 Kertváros, iskola 2
20 Kertváros, Néphadsereg út 1
21 Kertváros végállomás 0

Újváros autóbusz állomás — Kertváros végállomás

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Dózsa György út – Gellért tér – Dankó utca – Néphadsereg út – Élmunkás utca – Kertvárosi lakótelep forduló – Élmunkás utca – Néphadsereg út – Kertváros végállomás

Az Újvárosból induló járatok 19-es, a Kertvárosból indulók 119-es jelzéssel közlekedtek.

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    35   50 
5  05   15   25   45   05   15   25   45 
6  05   15   25  45   05   15   25   45 
7  05   15   25   30   45   05   15   25   45 
8  05   15   25  45   05   15   25   45 
9  05   15   25  45   05   15   25   45 
10  05   15   25  45   05   15   25   45 
11  05   15   25  45   05   15   25   45 
12  05   15   25  45   05   15   25   45 
13  05   15   25  45   05   15   25   45 
14  05   15   25  45   05   15   25   45 
15  05   15   25  45   05   15   25   45 
16  05   15   25  45   05   15   25   45 
17  05   15   25  45   05   15   25   45 
18  05   15   35  45   15   45 
19  05   15   35  45   15   45 
20  05   15   35  45   15   45 
21  05   15   35  45   15   45 
22  05   
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

20

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 19
1 Hétvezér étterem 18
2 OFOTÉRT 17
4 Centrum Áruház 15
6 Mártírok útja 13
7 Ifjúmunkás út 12
9 Sárberek 10
11 Sárberek bejárati út 8
12 Károlyi sarok -
14 Ótemető 5
16 Sportpálya 3
18 Újtemető 1
19 Bányaforgalmi iorda 0

Újváros autóbusz állomás — Bányaforgalmi iroda

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Komáromi utca – Felszabadulás tér – Mártírok útja – Ifjúmunkás út – Sárberki út – Összekötő út – Ságvári Endre út – Semmelweis utca – Fő út – Bányaforgalmi iroda

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  35   45   55   55 
5  05   15   25   35   55   57   05   15   45   58 
6  15   25   30   45   55   10   18   38   40   50 
7  00   15   25   30   40   45   55   05   10   20   35   40   50 
8  00   05   25   40   45   55   00   05   10   20   25   40   45 
9  00   05   25   40   45   55   00   05   10   20   25   40   45 
10  00   05   25   40   45   55   00   05   10   20   25   40   45 
11  00   05   25   40   45   55   00   05   10   20   25   40   45 
12  00   05   25   40   45   00   05   10   20   25   40   45 
13  00   15   20   30   40   45   00   05   20   25   40   50 
14  00   10   20   30   40   47   57   00   05   15   20   25   35   40   45 
15  00   10   20   25   40   45   00   05   20   25   40   45 
16  00   10   20   25   40   45   00   05   20   25   40   45 
17  00   05   20   35   40   00   05   20   25   40   55 
18  00   05   20   35   40   00   20   25   40   55 
19  00   05   25   35   55   00   10   20   25   40   55 
20  05   25   42   55   10   25   40   55 
21  25   55   10   40 
22  05   10 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

24

Térkép megjelenítése

Idő
oda

24
Megálló Idő
vissza

124
0 Kertváros végállomás 51
1 Kertváros, Néphadsereg út 50
2 Kertváros, iskola 49
4 Kertváros, Május 1. utca 47
6 Kertváros alsó 45
8 Kertvárosi elágazás 43
10 Puskin Művelődési Ház 41
12 Kirendeltség 39
14 Rozmaring vendéglő 37
15 Vágóhíd 36
16 Eötvös utca 35
18 Ótemető 33
20 Sportpálya 31
21 Népház 30
22 Bányatröszt 29
23 Hármashíd 28
25 KIMÉV 26
26 AFIT 25
28 József Attila Kulturház 23
30 Ifjúmunkás út 21
32 Népköztársaság útja 19
34 Vasúti felüljáró 17
36 MEZŐKER 15
37 KOMBER 14
39 Keverőtelep 12
40 Réti utca 11
41 Madách utca 10
43 Kertvárosi elágazás 8
45 Kertváros alsó 6
47 Kertváros, Május 1. utca 4
49 Kertváros, iskola 2
50 Kertváros, Néphadsereg út 1
51 Kertváros végállomás 0

Kertváros végállomás — Kertváros végállomás

Útvonal: Kertváros végállomás – Néphadsereg út – Dankó utca – Gellért tér – Kossuth Lajos utca – Árpád utca – Károlyi Mihály utca – Ságvári Endre út – Tóth Bucsoki út – Vértanúk tere – Táncsics Mihály út – Mártírok útja – Ifjúmunkás út – Népköztársaság útja – Felszabadulás tér – Erdész utca – Réti utca – Dózsa György út – Gellért tér – Dankó utca – Néphadsereg út – Kertváros végállomás

A Bánhida felé induló járatok 24-es, a Dózsakert felé indulók 124-es járatszámmal közlekedtek.

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4  55   55 
5  20   25   55   10   40 
6  25   55   10   40 
7  30   45   50   10   40 
8  15   20   45   50   05   35 
9  15   20   45   50   05   35 
10  15   20   45   50   05   35 
11  15   20   45   50   05   35 
12  15   20   50   05   35 
13  20   25   50   55   05   10   35   40 
14  20   25   50   55   05   10   35   40 
15  20   25   50   55   05   10   35   40 
16  20   25   50   05   10   35 
17  15   20   45   50   05   35 
18  15   20   45   50   05   35 
19  15   35   05   35 
20  05   15   35 
21  20   
22  20   10   30   40 
23  20   35   30 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

25

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 25
1 Gerecse szálló 24
3 Alsó vasútállomás 22
5 Vasúti felüljáró 20
6 Népköztársaság útja 19
7 V. sz. iskola 18
9 Sárberki bejárati út 16
10 Károlyi sarok -
12 Ótemető 13
14 Sportpálya 11
16 Újtemető 9
17 Bányaforgalmi iroda 8
19 Egység utca 6
20 Csarnok utca 5
21 Bisztró 4
23 Munkásőrség 2
24 ÉDÁSZ 1
25 Budai út 0

Újváros autóbusz állomás — Budai út

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Felszabadulás tér – Népköztársaság útja – Összekötő út – Ságvári Endre út – Semmelweis utca – Fő út – Baross Gábor út – Beloiannisz út – Budai út

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    55 
4  05   25   45   15   35   40   55 
5  00   10   15   30   40   45   10   15   30   40   45 
6  00   10   15   30   40   45   10   15   30   40   45 
7  05   10   25   40   45   10   15   35   40 
8  05   10   30   35   40   50   10   15   35   40 
9  05   10   30   35   40   50   00   05   10   20   35   40 
10  05   10   30   35   40   50   00   05   10   20   35   40 
11  05   10   30   35   40   50   00   05   10   20   35   40 
12  05   10   35   40   00   05   10   20   35   40 
13  00   10   15   30   45   50   05   10   35   40   55 
14  00   10   15   30   45   50   00   15   20   30   40   45 
15  00   10   15   30   45   50   00   15   20   30   40   45 
16  00   10   15   30   45   50   00   15   20   30   40   45 
17  05   10   25   30   45   50   00   15   20   35   40   55 
18  05   10   30   35   50   00   15   20   35   40 
19  05   10   35   40   00   15   20   35   40 
20  05   10   35   40   05   10   35   40 
21  05   10   35   40   05   10   35   40 
22  05   10   40   52   05   10   40 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)

 

25Y

Térkép megjelenítése

Idő
oda
Megálló Idő
vissza
0 Újváros autóbusz állomás 25
1 Gerecse szálló 24
3 Alsó vasútállomás 22
5 Vasúti felüljáró 20
6 Népköztársaság útja 19
7 Sárberek 18
9 Sárberki bejárati út 16
10 Károlyi sarok -
12 Ótemető 13
14 Sportpálya 11
16 Újtemető 9
17 Bányaforgalmi iroda 8
19 Egység utca 6
20 Csarnok utca 5
21 Bisztró 4
23 Munkásőrség 2
24 ÉDÁSZ 1
25 Budai út 0

Újváros autóbusz állomás — Budai út

Útvonal: Újváros autóbusz állomás – Győri út – Felszabadulás tér – Népköztársaság útja – Sárberek – Összekötő út – Ságvári Endre út – Semmelweis utca – Fő út – Baross Gábor út – Beloiannisz út – Budai út

 

Óra Perc
oda vissza
0    
1    
2    
3    
4    
5    
6    
7    
8    
9    
10    
11    
12    
13    
14    
15    
16    
17    
18    
19    
20    
21    
22    35 
23    

 

Jelmagyarázat:
hétfőtől vasárnapig minden nap; szabadnapok kivételével naponta; munkanapokon; hétfőtől szombatig naponta; szabadnapokon;
munkaszüneti napokon (vasárnap és ünnepnapok); szombati szabad- és munkaszüneti napokon (szombat, vasárnap és ünnepnapok)